most lett vége az Idő című dél-koreai-japán filmnek a tévé kettőn. tök véletlenül kaptam el kapcsolgatás közben, soha nem hallottam róla, pedig ugyanaz rendezte, aki a a Bin Jip-et és a Tavasz, nyár, ősz, tél-t. rég nem volt rám film ilyen hatással! annyira meghökkentően nem hozza a várt kliséket….uhh…. kész vagyok!
otthon. két napja.
tegnap még nem jelentkeztek a tünetek, mert szinte egy percet sem töltöttem otthon. ma, mikor hazajöttem, ismervén a szörnyű valóság minden részletét (azaz, hogy nincs áram egyenlő nincs internet, de még laptop sem sokáig) nekiláttam hasznosan eltölteni az így nyert kényszerpihenőt.
2 percnyi értetlenkedés és ismételt bevanedugva vizsgálat után megdöbbenve állapítottam meg, hogy ilyenkor a vízforraló sem működik. Előbb nagyot kacagtam a csacskaságomon, majd eszembe jutott, hogy háhháá van nekem gáztűzhelyem, azon is lehet vizet melegíteni a kávéhoz. Ekkor igazán büszke voltam emberfeletti problémamegoldó képességemre. Az így összeállított kicsi adag kávémat sajnos lehűtötte a hozzáöntött nagy mennyiségű, hideg tej ezért behelyeztem a mikroba. Kivettem és remegő szájszéllel megittam hidegen.
Innentől sokféleképpen próbáltam meg elütni az időt: mosnimegpróbálással, porszívóznimegpróbálással, zenehallgatnimegpróbálással, mosogatnimegpróbálással (cirkó), telefonálnimegpróbálással (lemerült).
Végül teljesen elcsigázva beláttam, hogy ebben a borzalmas helyzetben semmi értelmeset nem lehet csinálni. Szóval föladom! Legyen a mai nap a pihenésé! Előrenyúltam - nem, nem a könyvért - a távirányítóért.
Fél órával ezelőtt meggyötört állapotban, rettegve elmenekültem. Most itt van előttem az egész internet és rákattintok mindenre és mindenkire! Kezdek jobban lenni.
mikor az ember váratlanul egy kollégájával lefolytatott szekszuális aktusról álmodik és a másnapi találkozáskor úgy tekint rá, mintha tényleg megtörtént volna.
jó/kár, hogy harmadnapra elmúlik.
(via nickx)
általában nem tetszik az ilyen mellbimbó, de most de
92 notes 0 comments (via nickx & libraryvixen)
boni:
almomban kiesett egy csomo fogam. nem eccerre igy kulonkulon nadeakkoris. voltamelyiket nezegettem a tenyeeremben aztan visszatettem ugymaradt volt amejik meg lotyogott mint gyerekkoromban birtam mozgatni a nyelvemmel.
megneztem az almoskonyvben mit jelent. nem kellett volna.
múlt héten samli, ma meg te, ez tényleg nagyon gyakori álom.
én nagyon gyakran álmodom foggal. egyszer úgy volt, hogy valami csiklandozott a fülem mögött. odanyúltam, éreztem, hogy kiáll valami kis kemény dolog, amit ha megmozgatok, akkor mozog az egyik zápfogam. tudtam, hogy nem kéne, mégis megfogtam és elkezdtem kihúzni a fülem mögül - természetesen jött vele a fogam is. de mikor megnéztem, már nem egy fog volt, hanem az a picike, hegyes csont, ami a csirkecombban van. aztán egyre több ilyet húzogattam ki a fülem mögül, mire nem maradt egy fogam se, viszont lett egy nagy tál csirkecsontom.
6 notes 0 comments (via kelvin506 & nemugyvanaz)
napozni, hogy szerezzek egy kis színt. fél óra leforgása alatt min. tízszer másztam vissza a szükséges de elfelejtett kényelmi felszerelésekért (párna, napszemüveg, cigi, kávé, könyv, mobil…). ez alatt le is égtem.
Nekem is rendszerint ez a bajom a napozással.
de látod, tavasszal még így is hatásos… kicsit elfáradtam ugyan.
2 notes 0 comments (via kelvin506 & leninah)
napozni, hogy szerezzek egy kis színt. fél óra leforgása alatt min. tízszer másztam vissza a szükséges de elfelejtett kényelmi felszerelésekért (párna, napszemüveg, cigi, kávé, könyv, mobil…). ez alatt le is égtem.